Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Elégedett vagyok én is.
Jó testfelépítésű, fineszes gyerek. Datsyuk már kezelésbe is veheti.
Örülök, hogy végre be mertünk vállalni egy oroszt az első körben.
Szerk:
Eredendően balszélső, de a szezon második felében centert játszott, és sokkal jobb PPG-vel hozta le azokat a meccseket. Hosszútávon benne van, hogy center lesz belőle, ami még inkább magyarázatot adhat, miért is választottuk.
Datsyuk bokáját megműtötték, tehát ismételten messze nem volt jó állapotban.
Intő jelek, amit korábban már írtam is. A fiataloknak át kell venniük a stafétát.
Úgy érzem, hogy Holland el fogja cserélni az 1. körösünket egy pár hellyel későbbi 1. körösre + 2. körösre. Mondjuk az Ottawa ebben partner lehet (21. és 48. választás). Volt már rá példa nem egyszer.
A kívánságom inkább védő, mint támadó. Ugyanakkor ha váratlanul csúszna egy jobb támadó, akkor persze nem bánnám, ha kihúznánk.
Védők közül aki tetszene: Chabot, Roy, Kylington, illetve ha szereznénk egy második köröst, akkor Juulsennek, Dunn-nak vagy Andersonnak is örülnék. Zboriltól viszont a hideg ráz, őt ne, ha kérhetem.
Támadók: Eriksson Ek, Svechnikov, White.
Egyébként pedig úgy fest, nem lesz ebből Green a piacról, legalábbis Martin nyilatkozata alapján. További rossz hír, hogy Bieksaért 5 ajánlat futott be a Canucks-hoz. Ebből kettő jöhet komolyan számításba a játékosnál: egy nyugati csapat (valszeg a Sharks) és egy keleti. Tartok tőle, hogy Holland ott ólálkodik egy ajánlattal :(
red wings have 17 b2b games, tied for most in the league with PIT and NYR. 14 of those are against teams that didn't play the day before, which is league high
Új edző, új stáb, új módszerek, mindez párosul egy húzósabb menetrenddel. Hát, izgalmasnak ígérkezik, várom már.
The #RedWings have named Tony Granato, Pat Ferschweiler, Chris Chelios & Dave Noel-Bernier assistant coaches; Jim Bedard will return as goalie coach.
Ezzel most már az edzői stáb is kész.
Granato továbbra is a védelemért/emberhátrányos egységekért felel, Ferschweiler a támadókat és a PP egységeket készíti majd fel. Ők ketten lesznek ott a padon Blashill mellett.
Noel-Bernier lesz a videóelemző, Chelios feladata pedig kicsit összetettebbé válik az eddigiekhez képest. Egyrészt a védők mentorálását végzi, másrészt a játékosok teljesítményét elemzi majd, és továbbítja meglátásait a padon levő triónak.
Granato/Chelios biztosítják a rutint és az NHL tapasztalatot, míg a Ferschweiler/Noel-Bernier kettős egy kicsit mást adhat a közösbe, ugyanakkor tisztában vannak Blashill módszereivel, mivel ők a "jobb kezei" a Griffins-ből. Akár jó mix is lehet ez. Meglátjuk.
Most már hivatalos, hogy Nelson a Griffins edzője. Néhány idézet a twitterről a kinevezése kapcsán:
- #Wings AGM Ryan Martin said they originally weren't given permission to talk to Todd Nelson. Got OK 2 weeks later.
- Jeff Blashill said Todd Nelson was the toughest coach he's been up against in the playoffs. Obviously had Blash's stamp of approval.
- Nelson says the Red Wings are the "gold standard" of organizations to work with, and he's very proud of joining that organization.
- When Nelson coached the OKC Barons, he had to work with what he had, so he made them into a trapping machine. Always a pain to play. It will be good to see Nelson get to work with some flow-and-go players and puck possession hockey.
- Nelson did a very good job restoring confidence in some Oilers players. Good hire for Detroit.
Just got confirmation that Todd Nelson will be next Grand Rapids Griffins coach. But deal not done yet.
Megvan a kötődése Michiganhez, a korábbi nyilatkozataiban mindig a türelmes, Wings-féle modellt és játékstílust említette követendő példaként, valamint az Edmonton farmcsapatával majd az Oilers-nél végzett munkájáért is dicsérik. Ismét jó kezekbe kerül a Griffins, bár benne van a pakliban, hogy akárhol üresedik meg edzői poszt az NHL-ben, arra ő jó eséllyel pályázik. Arra kell törekedni, hogy Lalonde a talonban maradjon.
Toledo Walleye coach Derek Lalonde and former interim Edmonton Oilers coach Todd Nelson are on a final list of candidates to take over as coach of the Grand Rapids Griffins.
Both are among "two or three" candidates that may be further contacted this week, Ryan Martin, Detroit Red Wings assistant general manager, said in a text Monday.
Nézd, én csak a kinti oldalakon olvasottakból írtam egy feltételezést. Én is hülyeségnek tartom árulni, mert nem feltétlen az első profi évében dől el valakinél, hogy lesz-e belőle NHL játékos vagy sem.
A másik meg, hogy akkor trade deadline-nál miért nem akartátok cserélni és most már miért akarjátok? (már ha igazak a pletykák)
A Wings-nél türelmesebb franchise nem létezik, Mantha pedig a legígéretesebb fiataljaink egyike. Szinte kizártnak tartom, hogy lemondjunk róla, miután ezt az első szezonját leginkább az befolyásolta, hogy ki kellett hagynia a komplett alapozást.
Én elfogadom, ha megy, de akkor ne egy Phaneuf legyen az ellenérték, hanem OEL :)
Azért nem tartom teljesen elképzelhetetlennek, hogy Manthát áruljátok, mert több helyen is lehetett olvasni, hogy nem úgy sikerült az első profi szezonja a Griffins-ben, ahogy azt sokan várták. Az mondjuk megint más kérdés, hogy (szerintem) hülyeség az újoncszezonja után pálcát törni felette.
Azt is írja, hogy egy Weiss+Smith+Mantha csomagért megkaptuk volna Phaneuföt.
Továbbá úgy gondolja, hogy az első körösünket és Manthát is hajlandóak vagyunk cserélni az idei drafton. Szerintem kezeljük helyén, amit ír, hiszen Toronto közeli. Kétlem, hogy Mantharól lemondanánk.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.